egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2017.06.27.

Az idei évben hiába volt egy hónappal előbb a verseny, ugyanaz a rekkenő hőség fogadta a futókat a rajtnál. A Strucc Futóklub mind a 7 futója remekül helytállt a 175 célba érkezőt jegyző versenyen, Takács Laci egészen az abszolút dobogó második fokáig futott, az ő beszámolója:

A nyár talán legnehezebb megyei futóversenye, mert itt szinte mindig meleg van, ugyanakkor hajlamosak a futók úgy kezelni, mintha félmaratonon indulnának. Pedig ennek a versenynek meg kell adni azt a tiszteletet, ahogy a hegymászók tekintenek a magas hegyekre. Ezt tapasztalatból mondom, mert volt olyan év, hogy elkövettem néhány hibát és ez nagyon megbosszulta magát. De idén minden simán ment. Köszönhető ez annak, hogy már az előző napon sok vizet ittam és így tettem a verseny előtt is. A másik pedig a tempó megválasztása, amit sikerült jól belőni.

A 10:00 órás rajtnál már kellően meleg volt, felhő egy darab sem. Hűsítő csak a gyenge szembeszél volt és az út során a nyolc frissítőpont. Egy pohár víz a fejre, egyet pedig meginni. Ezzel a recepttel egész jól el lehetett jutni a következő víz vételi pontig. A mezőny gyorsan szétszakadt és beértem azokat, akik a kelleténél gyorsabban kezdtek. Kivételesen az utolsó (Hédervár – Lipót) szakasz is majdhogynem élvezhető volt. Az igazi gyönyört a strand bejárata, a célkapu látványa jelentette. És a terülj asztalkám, amivel a szervezők minden évben kedveskednek. Most is kaptunk sárgabarackot, cseresznyét, dinnyét, banánt és egyéb energia utánpótlást. Strucc eredmények:

Név Idő Absz. Helyezés Kat. Helyezés
Takács László 1:47:30 2 1
Domonkos Péter 1:54:57 9 5
Kelemen István 2:01:07 16 5
Csapó András 2:05:52 25 13
Retek Zoltán 2:09:13 30 7
Dr. Tóth Attila 2:23:37 59 18
Varga Gyula 2:50:11 131 13

 

gyorlipot01     gyorlipot02

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500