egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2015.07.19.

Ez egy jó kis verseny, szuper szervezéssel. De a fehér embert nem arra tervezték, hogy 35 fokban, tűző napon rohangáljon. Földingné és csapata mindent megtett, amit egy szervező megtehet, de az égiek felett nekik sincs hatáskörük. Így hát maradt a mai napon a Struccok grillcsirkévé sütése. Reggel a szokásos rajtszámátvétel, Péter Attila folyamatosan osztotta az intelmeket a versennyel kapcsolatban. Készülödtünk, egy gyors csapatfotó, és már ott is álltunk a rajtvonalnál. Ilyen sokan még nem indultunk egyéniben a futóklubból, sőt váltóban is érdekelve voltunk. Már a rajtnál is folyt rólunk a víz, a hőrséklet meg csak szépen kúszott felfelé, szél meg semmi. Egész évben fúj, de most még véletlenül sem, amikor igazán kellett volna. De mi csak futottunk, frissítettünk, megint futás, megint frissítés. Öntöttük magunkba a frissítőt köbméter számba, illetve magunkra. Voltak nehéz szakaszok, de jó volt a frissítés, de a 35 fok, az 35 fok, a 26,4 kili, meg 26,4 kili. Szépen lassan a grillezett Struccok elkezdtek átszállingozni a célkapun, ezzel megérkezve a Lipóti Termálfürdőbe. Mindenki sikeresen célbaért, senki nem maradt ott jól átsütve az árokparton. A 219 célbaérkező közül azért elcsíptünk egy top 10-s helyezést, sőt Takács Laci ezért kategória másodikként még egy serleget is átvehetett. Eredmények: 

9. Takács László 1:57:33
15. Domonkos Péter 2:01:43
21. Domonkos Róbert 2:05:44
24. Kelemen Attila 2:08:48
25. Kelemen István 2:09:14
35. Ősze Gábor 2:15:40
37. Szentesi Nándor 2:18:49
59. Csapó András 2:25:48
62. Dr. Várallyai Zoltán 2:26:33
74. Palkovits Attila 2:29:42
94. Dovánczki Imre 2:37:27
117. Varga Gyula 2:45:18
146. Dr. Tóth Attila 2:54:17

 

gyl112     gyl118

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500