egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2018.06.06.

Takács Laci ezúttal a Kékes Csúcsfutáson brillírozott:

Két éve vettem részt először a versenyen, akkori ígértemhez híven most ismét rajthoz álltam. Azért korántsem indult simán, mert néhány nappal a verseny előtt bekaptam egy komolyabb megfázást. Szerdán még lázas voltam, de bíztam benne, hogy szombatra valahogy rendbe jövök. Első alkalommal még igencsak tartottam a 11,6 km-re jutó 671 m-es emelkedőtől. Most viszont már teljes nyugalommal vártam a rajtot, gondolatban felidézve a pálya szakaszait. Ennek a nyugalomnak sajnos volt egy másik oka is, ugyanis nem sikerült teljesen kilábalni a légúti betegségből, így nem számítottam nagy eredményre.

A borult idő 22 C° körüli hőmérséklettel nekem ideális volt. Az első 8 km emelkedése még enyhének mondható, de azért itt is figyelni kellett a tempó megválasztására. Az igazán kemény szakasz innentől – vagyis Mátraházától – kezdődött, ugyanis az utolsó 3,6 km annyit emelkedett, mint az előző 8 km. A levegővétel most sokkal nehezebben ment az előző versenyhez képest, de a 10 km-es részidő ennek ellenére egészen jól alakult (46:25). Bevallom, itt már vártam a végét… Aztán jött a sípálya utolsó száz métere (fotó), ahol már többet kellett felfelé menni, mint előre. Az 55:20-as eredménnyel teljesen elégedett voltam, mely az abszolút 14. helyet jelentette a kb. 1800 fős mezőnyben. Tulajdonképpen még javítottam is 2 mp-et a 2016-os időmön.

Idén is megtoldottam kétnapos családi programmal a versenyt. Szokás szerint még két reggelt azzal nyitottam, hogy Mátraházától felfutottam Kékestetőre. Hatalmas élmény volt reggel 6-kor egyedül lenni az ország legmagasabb pontján!

kekes2018

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500