egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2018.06.12.

Bögi Ati írása:

2018.06.10-én rendezte meg a BSI az egyetlen nyári futását. A félmaraton mánia éremre gyűjtőknek ez az egyetlen választásuk van erre az évszakra. Így hát erre mentem el. Különösebb tervem nem volt, csak hogy egy 2 óra körüli idővel biztosan célba érjek, mivel nagy meleget jósoltak. A Városligetből az EXPO területére került a verseny, ami szerintem egy sokkal rosszabb helyszín. Itt is 7032 m-es pálya lett kijelölve, amelyen 3 kört kellett teljesíteni még több kanyarral és fordítóval, mint ami a ligetben szokott lenni. Ráadásul alig van árnyékos rész, végig süti a nap a futókat. Az egyetlen hosszú szakasz egy alattomos emelkedő kint az úttesten, igaz visszafelé ugyanennyit lejt, itt lehetett egy kicsit belehúzni.

8.30-kor rajtolt el a mezőny első fele kb. 1500 futóval, amelyből 1308-an kerültek fel az eredménylistára. Idén beiktattak egy 15.30-as délutáni futamot is. Már reggel is 23 fokos, párás volt a levegő, ami délelőtt 27-28 fokig emelkedett. Néha jött egy kis felhő, ami azért enyhítette a hőséget. Nem volt kellemes ezen a kanyargós pályán ilyen melegben körözni. Az útvonal kijelölése és a frissítés a BSI-re jellemzőn tökéletes volt. Szinte 3-4 km-ként volt frissítőpont minden szokásos itallal és falatkával.

Három, egyenletesen lassuló kört futottam. 17-18 km-nél volt egy kis holtpont az nagyon nem esett jól. Ez az idő nekem abszolút nem fekszik, de egy 2:02-es idővel kipipáltam a nyári félmaratont az éremért. Egész mezőny lassú volt, mert ez az idő az abszolút 412., korosztályomban a 24. helyet jelentette. Akivel beszéltem mindenki alulmúlta magát az idő és a pálya vonalvezetése miatt. De ahogy Kelati szokta mondani ez egy szabadtéri sport, itt bármire fel kell készülni. Ha jövőre is itt lesz a verseny nem biztos, hogy még egyszer bevállalom, abszolút nem tetszett. A Városligeti egy sokkal jobb hangulatú futóverseny volt, csak remélem, hogy az új helyszín csak ideiglenes megoldás volt az építkezések miatt!

k h

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500