egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2019.04.16.

A múlt héten Pozsonyban megkezdett remek sorozatot folytatta a Strucc csapat, most a Vivicittá volt soron. Printz Ákos írása:

5:15 vasárnap reggel Takács Laci megérkezik és indulás. Hát jelen esetben is azt jelenti, hogy ebből futás lesz. Szezon nyitó futásra indultunk el a Strucc Futóklubból ketten a Vivicitta Félmaratonra. Amikor a 2019-es versenynaptáramat összeállítottam előzetesen a terveimben nem szerepelt ez a félmaratoni verseny, de sajnos egy erős megfázás miatt az egy héttel ezelőtti Bécsi Maratont ki kellett hagynom, így szükségem volt egy „B tervre”. A körülmények miatt volt bennem hiányérzet, illetve bizonyítási vágy, hogy a felkészülésem jó utón halad Nagyatádi „Ironman” versenyre. Az előzetes nevezési számok alapján a Margitszigeten közel 8.000 résztvevő gondolta, hogy idén is abszolválja a 21 km-es távot. A szervezésre idén sem lehetet panasz, minden kifogástalanul, flottul működött, illetve az időjárás is kegyes volt a futókhoz eső nélkül kezdtük meg az első kilométereket. Lacival előzetesen megbeszélt taktika szerint indultam neki a versenynek, követtem az „1:30-as” iramfutókat, hiszen a terv idén is az volt, hogy maximum 90 percet kívánok a pályán tölteni. Az első kilométereken éreztem, hogy ez én napom lesz mivel könnyedén sikerült tartani a lépést az iramfutókkal és futni a 4:15 perc/kilométeres tempót. A szokásos rakparti visszafordítónál, 11 kilométernél megkaptuk a szelet, mely kellemetlenné tehette volna az előzetesen szőtt álmokat, de a mai napon ez sem befolyásolt. Laci jó tanácsa 17 km-nél, hogy próbáljak meg ellépni az iramfutóktól, „eszembe jutott” és rákapcsoltam. Az órámra pillantottam és gondoltam, lehet ebből csúcs döntés, és a következő mérföldkő az 1 óra 29 percen belüli futás is meg lehet. Az utolsó kilométerek már nagyon fájtak, de amikor megláttam az eredményemet a kijelzőn, tudtam, hogy érdemes volt eljönni. Lacival és Vincze Csabival, aki várakozott a délutáni 10 km-es futásra átbeszéltük a nap eseményeit, és megállapítottuk, hogy ez egy tökéletes nap volt. Laci is hozta a „kötelezőt”, hiszen ismét 1 óra 20 percen belül ért a célba. Megerősítve, hogy jelenleg a 50+ korosztályban jelenleg Magyarországon nincs nála gyorsabb. Folytatás következik hazai pályán az SMR Félmaratonon. Eredmények:

Félmaraton: Takács László, 1:29:29, Printz Ákos 1:28:51

10km: Vincze Csaba: 40:46

vivicitta2019

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500