egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2019.05.15.

Az idei versenyen is több csapattal vettünk részt. Íme az első beszámoló Printz Ákostól:

A Fergetes Fiúk ez lehetne egy C kategóriás akció film címe, de jelen esetben ez egy három fős csapat neve. A csapat arra vállalkozott idén, hogy körbe futja Balatont, tehát lefut 220 kilométert. Az ötlet egy szokásos vasárnapi futás alkalmával merült fel csapatkapitányunk Takács Laci és az ötlet gazda Domonkos Robi fejében. Természetesen erre az ötletre én sem mondhattam nemet, függetlenül attól, hogy még életemben nem futottam 70 kilométert egy nap alatt. A felkészülésnek nem is választhattam jobb terepet, mint hazai rendezésű futóversenyt a Szigetköz Félmaratont. Az ott tapasztalt extrém időjárási körülmények bátorítottak arra, hogy mindent ki lehet bírni. A csapat a versenyt megelőző napon már leutazott az új versenyközpont helyszínére Balatonfüredre. Az új helyszín sajnos nem adta vissza, amit korábban megszokhattunk Balatonaligán, a „magyar tenger” közelségét, de ettől függetlenül a szervezők kitettek magukért. Külön köszöntötték a híres magyar és nemzetközi sztár ultra futókat, szerencsére nekem sikerült Maráz Zsuzsival találkoznom. A rajtszám átvétel és a közös tészta party, már a Strucc Futóklub bátor vállalkozó kedvű sportolóival együtt történt, hiszen idén nemcsak mi, hanem egy 4 fős és egy 2 fős csapat is képviselte a mosonmagyaróvári klubbot. A rajt az idei évben számunkra reggel 9-kor volt, hiszen előzetesen a csapatot a megadott idő eredmény alapján a gyorsabb csapatok közé sorolták. A „korai” kezdés lehetőséget biztosított arra, hogy láthattuk Domonkos Petya rajtját a duóban indulók között, illetve fogadhattuk Kelemen Isti és a többiek bíztatását. Ahogy lenni szokott Takács Laci kapta az első és a „leggyilkosabb” szakaszt, és komoly erős kezdéssel adta át a „stafétát” Robinak, aki lehet mondani hozta a kötelezőt. A délelőtt folyamán ha lehet így fogalmazni, minden a tervek szerint alakult, vagy inkább egy kicsit gyorsabban. A három fős levéli segítők biztatásával, néhol zenei kíséretével fűszerezve „faltuk” a kilométereket és néztük az időeredményünket. Sajnos Robi láb és gyomor problémái már az északi parton jelentkeztek és Takács Laci is panaszkodott megtett 50 kilométere után, hogy vannak gondok. A sötétség és vihar számomra is hozott visszaesését az előzetesen kalkulált tempóhoz képest, és sajnos a rosszul sikerült frissítésem és az erősebb tempó az 5. és 6. szakaszon megbosszulta magát. A csapat viszont nem csüggedt és már nem az óráját nézte, hanem a kilométerekben gondolkozott, hogy mennyi van még a célig. Az utolsó szakasz, tehát a dicsőség, hogy beérkezzünk a célba nekem jutott, és azt hiszem sohasem fogom elfelejteni 2019.május 12-e hajnali 3 óráját. Külön köszönöm Sasnak, Szabó Gábornak és persze Kovács Petyának az egész napos segítségét, nélkülük nem ment volna ebben biztos vagyok, és természetesen a klub összes tagjának, családnak, ismerősöknek a biztatást. Köszönöm Szabó Csabinak edzőmnek a felkészítést. Gratulálok minden célba érkezőnek és külön gratula illeti meg a duó és a négyes csapatát. Folytatás következik az én esetemben már a triatlon világában…

UB04    UB02    UB03

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500