2019.11.19.
A hétvége másik Strucc eseményén hárman jártak, Csapó Andris értékelése:
Egy előre nem tervezett versenyen jártunk vasárnap. Domonkos Petya, Szentesi Nándi és jómagam úgy gondoltuk, hogy próbára tesszük magunkat Bécsben az Ernst Happel Stadion szomszédságában. Egy bécsi futóklub az esemény főszervezője, akik évente 10 futóversenyt rendeznek mindenféle távon a maratonig bezárólag. A pálya adja magát, mert a Práter forgalomtól elzárt tradicionális 7 kilométeres aszfaltcsíkján szállhatunk harcba önmagunkkal és az áhított célidővel.
Az idei fő futóeseménynek legtöbben az október végi Ljubljana Maratont választottuk a futóklubból, ami nekem életem legnehezebb versenye lett. Akkor úgy éreztem magam, mintha beigazolódna Churchill jóslata, miszerint "Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket!". Nem értettem, hogy miért nem megy és nem esik jól a futás, pedig a legjobb formában érkeztem a szlovén fővárosba. 15 fokkal melegebb volt, mint ami számomra ideális, de ez sem indokolta a magas pulzust és enerváltságot. Azt gondoltam, hogy egyszerűen csak felfalt a meleg és a nap. De attól még egy lassabb tempóban lehetett volna haladni a cél felé… Viszont féltáv után már nem is nevezném futásnak a produkciómat, mert 21 km-en keresztül csak vonszoltam magam és nem lendültem át a holtponton, futás-séta kombinációban teljesítettem a maradék félmaratont.
Óriási csalódásként éltem meg, hogy egy optimális felkészülés után mégis fél órával lassabb voltam (3:49:18), mint ami a minimális elvárás lett volna… Persze később megértettem az okát, mert már betegen futottam, este ledöntött a lábamról a 39°C-os láz. Utána még napokig birkóztam a vírusokkal, de végül győztem és ennek örömére újra erősnek éreztem magam. Az motoszkált bennem, hogy nem lehet ilyen rossz szájízzel zárni ezt a futóévet, ha már ennyi munkát tettem bele… Interneten keresgélve így botlottam bele a bécsi versenykiírásba. Nem volt sok időm újra formába lendülni és nem is követtem az ajánlott edzéstanácsokat, mégis úgy gondoltam, hogy ez így is elég lesz. Három alkalommal futottam a maraton óta, 3 hét alatt 41 km-t, ami nagyon kevés. Mindent ellenkezőleg csináltam, mint ahogy illik egy verseny előtt: nem volt átmozgató futás, nem volt szénhidrát feltöltés, előtte nap pihenés helyett a kertben fárasztottam magam. De pozitív hozzáállással, felesleges teher nélkül inkább mentálisan készültem a hétvégére. Három héttel a maratoni kudarc után egy félmaratonon próbáltam helyrehozni az önbecsülésemet.
Elvégre egy olyan pályán futhattunk, ahol 5 héttel ezelőtt történelmet írt Eliud Kipchoge. Ő az első ember a világon, aki 2 órán belül futja a maratont. Sokan fanyalognak a laboratóriumi körülményekre hivatkozva, mégis nagy jelentőséggel bír a sportág további fejlődése miatt és nem elhanyagolható szempont a tömegeket megmozgató motivációfaktora sem. Ilyen előjelekkel indultunk útnak Bécs kedvelt szabadidős helyszínére a Práterbe, ami nemcsak a vidámparkot jelenti, hanem egy nagy területű nyilvános parkot is a Duna partján. Összességében ez a verseny és helyszín nálam a különösen ajánlott kategória több szempontból is. Egyrészt közel van (7:30-as indulás és 13:00-kor hazaérkezés), másrészt megfizethető. Nincs semmi felesleges a rajtcsomagban, csak a rajtszám. Biztosítanak számunkra egy széles utat a parkban, ami a normál körülmények között a fő sétány. Itt öröm futni, mert az INEOS 1:59 miatt leaszfaltozták az útvonal nem tökéletes állapotban lévő részeit is. Nincs szintemelkedés, csupán a fordítókat kell leküzdeni, de ennyi nehézség bőven belefér. Többszörösen kárpótolja például, hogy nincs nagy tömeg, így a rajtnál sincs tülekedés és előzgetés az első kilométereken. Háromféle hosszon lehetett versenyezni: 7, 14 és félmaraton távokon összesen kb. 700 nevező volt. Abszolút kezelhető tömeg, sok parkolóhely, elegendő frissítés és zenei pont. A szervezői oldalról is ideális helyszín, mert a 3 „körös” versenyen elég volt 1 helyre tenni a frissítő asztalokat és a zenélő dobosokat és így is minden félmaratonista hatszor találkozott velük.
Ez volt a 100. versenyem, félmaratonból a 37. (bár nem is versenynek mondanám, hanem sportünnepnek, ahol hivatalos időeredményem is van). Sikeres volt abból a szempontból is, hogy még nem volt 1:31-es félmaratonom, pedig ezenkívül 1:28 és 1:39 között már minden perc ki volt pipálva. Ha egy célversenyként veszünk részt rajta és nem csak egy rögtönzés a részvétel, akkor itt minden adott az egyéni legjobb idő elérésére. Az időjárás most nem átlagos novemberi volt, mert nekem az segít, ha 10°C alatt marad a hőmérő higanyszála. Kaptunk viszont szelet, bár ez nekem nem okozott gondot. Olyan vagyok, mint egy szánhúzó kutya, aki a hűvös idővel tud gyorsulni. Amint hideg van, a husky is belép egy olyan közegbe, ahol otthonosan mozog. Kibírja a nyarat, de nem fut és várja a telet. Ami hátrányt tudok mondani, az a GPS vétele. Több ponton is gondban volt az órám, össze-vissza mutatta a tempót. Valószínűleg az erdős rész, sok felhő és magas épületek rontották a GPS jelerősséget. Ennek volt betudható, hogy az első kilométert túl gyorsan futottam, közel 4 perces tempóban. Ezután jobban kell figyelni a belső ütemre, nem csak a karórára hagyatkozni. Az első két körben egyenletesen hoztam a tervet, kicsi puffer is volt benne, ami a 17-es tábláig működött, utána lassultam 15 másodpercet minden kilométeren, így jött össze 1 perc mínusz a 90 perchez képest. Idén mindhárom félmaratonomon gyorsabb voltam ennél, mégis sikerként tekintek rá, kicsit helyretette Ljubljanát, ebben most ennyi volt.
Strucc eredmények:
Domonkos Péter 1:22:56
Csapó András 1:31:10
Szentesi Nándor 1:34:16
Egyéni csúcsot egyikünk sem tudott elérni (ennek most nem is volt realitása), viszont abban egyetértettünk, hogy érdemes volt rászánni a délelőttöt erre a szezonzáró versenyre. Ide még biztosan visszatérünk.
