egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2020.03.13.
 
Domonkos Petya beszámolója a múlt heti versenyről:
Az idei második versenyemet, mindjárt egy kemény ultra versennyel folytattam. Palsa Feri barátom erre is rádumált. Egészen pontosan a március 5.-8. között megrendezésre kerülő Balaton Szuper Maraton 2 napos versenytávjára. A felkészüléssel nem volt gond, mert a szlovén maraton óta le sem álltam igazán. Kicsit lazábbak voltak a rövid hetek, de a hosszúakat azért megnyomtuk mindig (80-100 km) között. Volt egy pár Móvár-Győri túránk is. Úgy, hogy a felkészülés viszonylag jól sikerült, de persze ez mindig a versenyen mutatkozik meg. Elérkeztünk a várva várt naphoz. Az első nap Badacsonyból indultunk és Balatonfüredig kellett futnunk, 43,6 km volt a táv és 10:20 perckor volt az indulás. A rajtszámot Feri barátom átvette, ez viszonylag gyorsan ment, az indulás viszont kicsit nyögve nyelős volt, mert kettesével engedték a futókat és ezt én ügye nem tudtam, úgy hogy kb.10 percet álltam és vártam, mikor kerülök sorra, hogy megkezdhessem a nagy menetelést. Így Ferit csak a 17. kilinél értem utol, egy laza (4:28 tempóval). Palkovics Attila klubtársam és barátom kísért végig a két napon, és a tőle elvárt precizitással segítette a frissítésemet, és figyelte minden kívánságomat. Az idő csodaszép volt, csak a Kisalföldön már megszokott komoly szél nem kellett volna, ami természetesen majdnem a táv 3/4-ben szemből fújt, és persze mindig akkor  a legerősebben, amikor valami brutál hegyet kellett megmásznunk. Sajnos egy kicsit figyelmetlenek voltunk, és a 2. mérőpontnál elfelejtettünk csekkolni, ezért kb. 200 méterről kellett vissza futnunk, amivel vesztettünk jó néhány percet. A célba érkezést már nagyon vártam, ami 03:25:24 lett az első nap és 6. helyen végeztem, Feri mögöttem jött be a 7. helyre. Egy nagyon kemény végjátékkal, mert a végére a gyomra feladta a küzdelmet. Indultunk a szállásra, hogy összekaparjuk magunkat a másnap ránk váró 51,3 km távra. A pihenésre és a regenerálódásra csak 20 óránk volt, amibe bele kellett férnie egy kis szaunának, hengerezésnek, alvásnak, és komoly mennyiségű szénhidrát bevitelnek, persze aki tudott enni. Hála istennek annyira mégsem hullottam szét, mint amire számítottam. A reggeli elfogyasztása után csapattunk a füredi rajtvonalhoz, ahol olyan komoly ultrás nevek között indulhattunk, mint Bódis Tomi, Csécsei Zoli, Simonyi Bali, Bogár Jani. Feri is összeszedte magát másnapra, és a gyomrában is helyre állt rend. Úgy hogy neki indulhatunk annak a baromi sok kilométernek a lefaragására. Próbáltam arra figyelni, hogy ne fussam el az elejét kicsit lassabban kezdtem és a (4:40) kiliket próbáltam tartani. Hála istennek a szél nem csendesedett, de legalább már nem szemből fújt, viszont az emelkedőkkel aznap is meg kellett küzdenünk. Balaton látványa sokszor akkorát dobot a lendületen, hogy alig bírtam vissza fogni magam, és én még mindig a dobogóra hajtottam, úgy hogy a tempót nem engedhetem el. Elég gyorsan fogytak a kilométerek, jól dolgoztak a lábaim, nem nagyon voltak holtpontok, jól ment a frissítés. Egyszer csak elérkeztünk a Siófok táblához, akkor már tudtam, hogy meglesz a 2 naposra tervezet verseny mind az összes 95 kilométere. Végül aznap a 04:07:27 idővel  a 4. helyre értem be, összesítésben maradtam a 6. helyen, így sajnos 6 perccel lecsúsztam a dobogóról. Gratulálok Feri barátomnak, aki javítva egy helyet, a 7. helyen érkezett be, gratulálok  Dr. Tóth Attilának és csapatának és persze klubtársamnak, akik nagyon ügyesen és megfontoltan a tavalyi idejüket felülmúlva értek célba a 4 napos versenyszámban. Nagyon köszönöm a szurkolást az Óvári Vadaknak, akik folyamatosan ott voltak és biztattak és nagyon gratulálok a sikeres szereplésükhöz. Ja és köszi Ati a segítséget, profi voltál. Jövőre jövök vissza az tuti.
bszm1    bszm2   bszm3
 
 

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500