egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2018.06.06.

Takács Laci ezúttal a Kékes Csúcsfutáson brillírozott:

Két éve vettem részt először a versenyen, akkori ígértemhez híven most ismét rajthoz álltam. Azért korántsem indult simán, mert néhány nappal a verseny előtt bekaptam egy komolyabb megfázást. Szerdán még lázas voltam, de bíztam benne, hogy szombatra valahogy rendbe jövök. Első alkalommal még igencsak tartottam a 11,6 km-re jutó 671 m-es emelkedőtől. Most viszont már teljes nyugalommal vártam a rajtot, gondolatban felidézve a pálya szakaszait. Ennek a nyugalomnak sajnos volt egy másik oka is, ugyanis nem sikerült teljesen kilábalni a légúti betegségből, így nem számítottam nagy eredményre.

A borult idő 22 C° körüli hőmérséklettel nekem ideális volt. Az első 8 km emelkedése még enyhének mondható, de azért itt is figyelni kellett a tempó megválasztására. Az igazán kemény szakasz innentől – vagyis Mátraházától – kezdődött, ugyanis az utolsó 3,6 km annyit emelkedett, mint az előző 8 km. A levegővétel most sokkal nehezebben ment az előző versenyhez képest, de a 10 km-es részidő ennek ellenére egészen jól alakult (46:25). Bevallom, itt már vártam a végét… Aztán jött a sípálya utolsó száz métere (fotó), ahol már többet kellett felfelé menni, mint előre. Az 55:20-as eredménnyel teljesen elégedett voltam, mely az abszolút 14. helyet jelentette a kb. 1800 fős mezőnyben. Tulajdonképpen még javítottam is 2 mp-et a 2016-os időmön.

Idén is megtoldottam kétnapos családi programmal a versenyt. Szokás szerint még két reggelt azzal nyitottam, hogy Mátraházától felfutottam Kékestetőre. Hatalmas élmény volt reggel 6-kor egyedül lenni az ország legmagasabb pontján!

kekes2018

2018.06.01.

Az Ötpróba idei legnagyobb eseménye a június 16-i Mozgás Éjszakája lesz, Budapesten, a Műegyetem rakparton. A szervezők nagy szeretettel várnak minden mozogni vágyót. 

ME banner 1200x628

2018.05.29.

Indul a triatlon szezon a Struccok számára, mindjárt egy rangos Európai versennyel. Printz Ákos első féltávú (1900m úszás, 90km bringa, 21km futás) triatlon versenyét teljesítette Ausztriában.

Tavaly amikor belekóstoltam a triatlonozás világába elhatároztam, hogy egy komoly versenyen el fogok indulni. A helyszínválasztás az ausztriai St.Pöltenre esett, hiszen a rokonságom egyik fele a közelben él, így az ő segítségükre biztosan számíthattam. Az ember úgy gondolná, hogy ez egy egyéni sport, hát a versenyre való felkészülés során megtapasztaltam, hogy ez nem így van. Sok apró dolog kell hozzá, hogy sikerüljön leküzdeni ezt az extrém kihívást. Külön szeretném megköszönni Nándinak, hogy biztosította számomra a neoprén ruhát, továbbá Attilának, hogy sikerült az úszásban fejlődnöm, illetve Kelemen Attilának és Annának, hogy hasznos tanácsokkal láttak el.

A verseny az Ironman brand égisze alatt került megrendezésre, ez tapasztalatom alapján mondhatom, hogy tökéletes és abszolút professzionális. A regisztráció a depozás és a verseny alatti frissítés is maximálisan világklasszis volt. A verseny napjára közel 30 fokot jósoltak, ez reggel még a tóba való beleugrás során nem érződött, maximum az izgalomtól izzadtam egy kicsit, hiszen a közel 2000 fős mezőny látványa engem is sokkolt. Az úszástól féltem a legjobban, hiszen mondhatni az egy lukas számom, de utólag elmondható ezt élveztem a legjobban. A kicsit több mint 40 perces fürdőzés után, jöhetett a bringa. Gondoltam ezzel nem lesz gond, de ez nem bringa verseny hanem triatlon és itt nincs szélárnyék, itt nem lehet pihenni. A hőség és dimbes-dombos táj tartogatott meglepetéseket számomra és az általam megálmodott 3 órás időt nem is tudtam tartani és pár percet a otthagytam. A futás a legerősebb számom, hiszen a Strucc Futóklubbal és egyéniben is számos versenyen jó eredményeket értem el. A képlet sajnos megdőlt, hiszen közel 4 órás sportolást követően egy 1 óra 30 perces félmaraton elérhetetlennek tűnt. A nagy meleg és a nem megfelelő frissítés miatt egy szolid futást követően közel 6 órás küzdelem után sikerült célba érnem. Összességében elmondható, hogy elsőre összejött, amit megálmodtam.

akos01     akos2     akos3

Nem felejtem el ezt a versenyt, hiszen rengeteg pozitív élményt adott, előrevetítette jövőbeli céljaimat és még jobban meggyőzött arról, hogy igen is van keresnivalóm a triatlon világában. Köszönöm mindenkinek, aki bízott bennem és támogat utamon. Folyt köv…

2018.05.20.

A háromfős váltókban is érdekeltek voltunk, a Zártosztály Racing Team csapatát a futóklubból a Domonkos tesók erősítették, Petya így értékelte a versenyt:

Úgy kezdeném, hogy a tavalyi 6-12 fős ultrabalaton erős mezőnyben sikerült a Strucc futóklubnak egy kiélezett versenyben a parádés 3. helyezést elérni. Már akkor felmerült bennem, hogy jó lenne elindulni egy még nagyobb kihívással járó küzdelemben, ami 3 fős csapatban valósult meg. Mivel a strucc futóklubból ketten voltunk a csapatban és a harmadik társunk  nem klubtag, ezért egy másik jól bevált csapat névvel vágtunk neki a 221 km-es távnak (Zártosztály RacingTeam). A rajtunk 9 óra 8 perckor indult Domonkos Robi vezetésével egy laza 23,5 km-es távval, sunyi emelkedőkkel, 25-27 fokos melegben. Azt beszéltük meg a fiúkkal, hogy Robi és jómagam hosszabb távokat vállalunk és négy alkalomnál többször nem nagyon szeretnénk futó cipőt húzni, Palsa Feri barátunk pedig rövidebb szakaszokat preferálta (kb 8-10 km), és a tervben az is benne volt, hogy olyan 4:50 körüli kilométerekkel fogjuk végigcsinálni a versenyt, ami kb olyan 17 óra 50 percre jött volna ki. Nem nagyon mertünk jobb időt tervezni mivel még egyikünk sem futott 42-45 km-nél többet 1 nap leforgása alatt. Nagyon jól ment a csapatnak a váltás és a futás, mindenki brutálisan jól csinálta dolgát, annak ellenére, hogy a hőmérő higanyszála azért néhol 30 fok fölé kúszót. A frissítő pontok igen jól szervezettek voltak és mivel 3 fővel indultunk ugyan abból a frissítésből kaphattunk, mint az egyéni indulók. Ami komoly segítségnek számított, az az 5 meleg étel pont, ahol be tudtunk tankolni krumplis és sajtos tésztából, húslevesből. Ezek mind nagyon jól estek miután elhagytuk a 120. kilométert és már nem kívántuk a szendvicset, a banánt sós vízzel, úgy hogy még mindig volt hátra 100 km. A tempónk folyamatosan a 4:30-4:40 tartományban mozgott, a tervnél jóval gyorsabbak voltunk, az sem számított, hogy már 40-50 km volt a lábunkba és még a késő délutáni órákban is 25 fok körül volt. Egyszer csak elértük a 160.kilométert, amikor megszólított futás közben egy versenytárs és azt mondta, hogy valószínűleg velünk versenyeznek. Beszélgettünk egy-két kilométert, aztán váltottak és jött a csapattársa. Vele is volt még egy kis beszélgetés, de mikor megtudtam, hogy a 2. helyért versenyzünk már nem volt kérdés, hogy én inkább a második szeretnék lenni a csapatommal. Felvettem a nyúlcipőt és azt gondoltam, hogy a verseny csak most kezdődik. Kicsit átvariáltuk a szakaszokat, hogy Robinak ne kelljen negyedik alkalomra egy 18 km-es távot futnia. Onnantól kezdve mindenki rövidebbeket és gyorsabbakat futott, pedig a lábaink már ólom nehezek voltak,  de mindig elindultunk valahogy, aztán megint elkaptuk a fonalat újra és újra, míg meg nem láttuk a célvonalat és végül 17 óra 2 perccel teljesítettük a 221km távot. Azt még meg kell említenem, hogy a versenyre 20 órás időt adtunk meg és a szabályzat úgy szólt, hogy ha ettől 30%-kal jobbat futunk, akkor kizárnak a versenyből. Ez azt jelentette, hogy ennél a nagyon jó időnél is tudtunk volna jobbat, de a második hely így is nagyon szépen összejött. A rivális csapatot 30 perccel magunk mögé tudtuk utasítani. Ezúton szeretném megköszöni az egész csapatnak a nagyon sikeres szereplést és szeretném megemlíteni, hogy ez a sikeres szereplés nem jött volna össze a biciklis kísérőink fáradhatatlan munkája nélkül, akik egyben az autós pilótáink is voltak. Név szerint: Sastin Róbert, Kovács Péter és Szenthe Kálmán.

Csapattagok: Domonkos Péter, Domonkos Róbert, Palsa Ferenc

ub4     ub5     ub6

2018.05.16.

A hétvégén rendezték az egyik legnépesebb hazai futóversenyt XII. Ultrabalatont. Az egyéni teljesítőkön kívül 1292 csapat vágott neki a Balaton körbefutásának. A Strucc Futóklub tizedszer indult ezen a versenyen. Az útvonal szokás szerint a Club Aligából indul körbe a Balaton körül, az északi parton a Káli medence dombjait követve, így a táv 221km, 1400m szintkülönbséggel.

A szabályok szerint a csapat létszám 2-től 12-ig választható. Idén új kihívást keresve öten vágtunk neki a távnak. A csapattagok: Dr. Várallyay Zoltán, Kelemen István, Printz Ákos, Takács László, Vincze Csaba. A futók reggel 4-től délután 4-ig folyamatosan rajtolva elárasztották el az egész Balaton partot. Mi 11-kor rajtolva, hajnal 3-kor értünk célba 16 óra 11 perces idővel, ami az abszolút 11-ik helyet, az ötfős csapatok között pedig a dobogó 3-ik fokát jelentette.

Szép májusi nyárban, gyönyörű tájakon, nagyon jó hangulatban töltöttük el a hétvégét. Élményekkel tele, lelkileg feltöltődve, és persze fáradtan tértünk haza. Ide biztosan jövünk jövőre is.

ub1     ub2     ub3

2018.05.07.

Printz Ákos írása:

A hétvégén került megrendezésre a hagyományos Sri Chnimoy futó fesztivál Győrben. A lelkes résztvevők a „terep” futáson 4 különböző távon mérhették össze erejüket. A futás a mondhatni szokásos útvonalón haladt, a távtól függően kellet körözni a győri Püspökerdőben. A nagy futóversenyek hangulatához képest idén is egy családias futóközösség gyűlt össze és a verseny névadójának szellemiséghez igazodó hangulat fogadta a résztvevőket. A Strucc Futóklubot idén a félmaratoni távon Dovánczki Imi és jó magam képviseltük, Retek Zoli a király kategóriában az 50 km futásban mérte össze erejét. Előzetesen a korábbi hétvége futó eredményeihez hasonló teljesítményt vártam el magamtól, melyhez a 4:15/km lett volna szükség. A körözés során a győri Altrichter testvérekkel próbáltam tartani a tempót, de be kellett látni, hogy ez egy „terep” verseny, így a körülmények nem ugyanazok, mint egy klasszikus utcai félmaratoni versenyen. Az utolsó kilométereken próbáltam hajrázni, hogy az ezüst érem meg legyen, de 12 másodperccel így a dobogó legalsó fokára „szorultam”. Külön gratulálok Iminek aki kategóriájában az első helyet szerezte meg, természetesen kutyusa társaságban. 

gyor01     gyor02

2018.04.22.

Nevezés meghosszabbítva!

Mindhárom távon kb. 15db nevezést még tudunk fogadni. Amíg elérhető a nevezési felület, nevezzetek bátran. 

meghosszabitva

2018.04.16.

Népes, 11 fős Strucc csapat indult az egyik legnagyobb magyar félmaratonin, Budapesten a Vivicittán. Kiváló futóidőben több egyéni csúcs született, négyen is másfél órán belül teljesítették a távot. Printz Ákos életében először futott a bűvös 90 percen belül, az ő beszámolója következik:

A tavasz legnagyobb futóversenyén a 33. Telekom Vivicittá Félmaratonon vett rész Strucc Futóklub lelkes és nagy létszámú csapata. A téli és kora tavaszi felkészülések során már mindenkiben körvonalazódott, hogy milyen teljesítménnyel lenne elégedett a vasárnapi futás során, így mindenki nagyon várta a vasárnapi megmérettetést. Az izgalom és az előkészületek pontos végrehajtása érdekében a csapat korán reggel neki vágott az utazásnak. A jól bevált szokás parkolóhelyen sikerült a megállnunk, ami a budapesti közlekedést elnézve nem volt egyszerű feladat. A versenyközpont idén ismét a Margitsziget szíve volt. A helyszín minden igényt kielégített a félmaratoni illetve a kevésbé „bátor” városvédő futók számára. Az izgalom igazán csak 9 óra előtt érződött rajtam, mikor megláttam a rajtnál 1 óra 30 perces iramfutókat, hiszen titkos tervem az volt, hogy életemben először megpróbálok egy igazán ütőset futni és bekerülni az általam misztifikált 1:30-as álomhatár alá. A forgatókönyv a szokásosnak volt mondható start pisztoly dörrenése előtt Domonkos Peti is megérkezett, gondoltam akkor minden a helyén van. Kelemen Pistivel, aki már elég nagy tapasztalattal bír, hogy hogyan kell jót futni sokat konzultáltunk és tanácsát követve folyamatosan figyeltem az iramfutókat, hogy a jó eredmény meg legyen. Az első óra és egy-két holtpontot követően láttam, hogy meg lehet a cél, hiszen több mint 14 km volt már a lábamban. Az utolsó etap talán már a szív és az elme győzelme volt, hiszen ahogy az iram futók távolodtak tőlem én is egyre jobban kapcsoltam rá és a Margitsziget utolsó 1 km-ét örült sprintben teljesítettem. Mikor felnéztem a bruttó időt jelző táblára gondoltam ez meg lehet, és nem sokkal, de befértem a 1:30 álomhatár alá. Külön köszönet Kelemen Istinek, aki hasznos tanácsokkal látott el és természetesen Takács Lacinak, aki a felkészülésem utolsó időszakát koordinálta és nem hagyhatom ki Palkovits Attilát, aki szintén élete legjobbját nyújtotta vasárnap és az utazás során a jó kedvet biztosította számunkra.

Gratulálok minden csapattársamnak egytől-egyig ügyesek vagytok. Folytatás következik…..

vivi1  vivi2    vivi3

2018.04.14.

Győrújbaráti Terepfutás Kelemen Atival.

Szomorú látni, hogy egy atlétikai OB-t ilyen érdektelenség kísér, de sajnos a magyar atlétika sok más területén hasonló a helyzet. Én azért jól éreztem magam, kicsit tompán, fáradtan versenyeztem, plusz ez a hirtelen jött tavaszi meleghez még nekem is szoktatnom kell magam, pedig én jóban vagyok a napsugarakkal. A csütörtöki eső kicsit megdolgozta a pályát, sokat kellett kerülgetni a tócsákat, de érdemi sár nem volt. Jó kis futás volt, jó frissítés, jó szalagozás, hét kilis kör háromszor. Egy kategória bronzot itt is begyűjtöttem.

gyb5      gyb6     gyb7

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500