2019.07.16.

Printz Ákos írása: hétvégén került megrendezésre Magyarország egyik legrégebbi triatlon versenye a 35. alkalommal kiírt Vasi Vasember Szombathelyen. A rendezvény  egy olimpiai távú triatlon esemény, mely során minden résztvevőnek közel 1,5 km kellett úsznia 40 km bringáznia és a végén 10 km futnia. Az egyik kedvenc versenyem, úgy hogy idén is biztos helye volt a naptáromban, felkészülésnek szántam a közelgő Nagyatádi hosszú távú versenyre. A múltkori ausztriai versenyen tapasztal hőségnek semmi nyomát nem érzékeltük, hiszen az időjárás inkább egy tavaszi versenyhez hasonlított. A bemelegítő úszásra sem sokan vágyakoztak a start pisztoly eldördülése előtt, hiszen a legendásan meleg Csónakázó-tó is „csak” 22 fokos volt. A „fürdőzést” követően a szokásos kerékpáros pálya várt ránk, szerencsére eső és kánikula nélkül. A kedvező körülmények, miatt éreztem, hogy bennem lehet egy jó eredmény, így a futásnak úgy álltam neki, hogy ami bennem van azt megpróbálom kisajtolnom magamból. Örültem neki, hogy ezen a verseny ki tudtam magamból hozni a maximumot családom és edzőm örömére, akik a helyszínen szorítottak drukkoltak nekem. Folytatás következik, de már nem a főpróba, hanem az előadás….Go NAGYATÁD…

2019.07.02.

Samorin után egy újabb, nagyon nívós féltávú triatlon versenyen vettünk részt a festői szépségű Tirolban, a Challenge Kaiserwinkl Walchsee-n. Igazi alpesi vidék, hegyek mindenfelé, Walchsee mind falu, illetve tó az egyik gyöngyszeme a környéknek. Több napra érkeztünk, a verseny előtti átmozgatásokat már itt végeztük, kipróbáltuk a vizet, körbe futottuk a tavat, nagyon kellemesen éreztük magunkat.

Vasárnap a verseny napja. Sok mindenre tudunk készülni, de egy valamit mindig bónuszként kapunk a versenyen, az időjárást. A triatlon szabadtéri sportág, de a szélsőségek a nagyon edzett versenyzőket is komoly feladat elé állítják. 35-36 fokban végig tűző napon versenyezni nagyon nehéz ilyen szintes pályán. 10:30-kor rajtoltak a profik, majd negyed órával utána folyamatosan engedtek minket is a vízbe, két másodpercenként hat embert. A víz 25,2 fokos volt, neoprént nem lehetett használni. A szép kék színű tóban az előttünk 5 méterrel úszó lábát is látni lehetett a víz alatt, annyi tiszta volt. Az 1900m úszás gyorsan lepörgött, na eddig voltunk igazából a komfortzónánkban.

Bringára fel, 90km kerékpár, két 45-s kör, meg a 980m szint, csak fel, meg le, vízszintes nulla. Ez a szintemelkedés elég sok, de mentünk már ilyen pályákon, de ennyire technikás, szűk útvonalon még nem. Az útvonal fele, egynyomsávos alpesi út a hegyoldalakban, egymás mellett maximum 2 bringás fér el. Hihetetlen mennyiségű kanyar, beláthatatlan emelkedők, lejtők, szerpentinek, tiszta csiki-csuki volt az egész. Kisalföldiek lévén igyekeztünk haladni, de a helyi, ilyen helyeken edződött Jürgenekkel, meg Georgokkal nem igazán tudtuk felvenni a versenyt. De a kárpótólt minket a csodás táj, ilyen szép vidékem még talán sosem versenyeztünk. A második körre már nagyon meleg volt, szinte több vizet öntöttünk magunkra, mint amit megittunk, pedig az sem volt kevés.

De az igazi purgatórium a félmaratoni futáson jött, kettő fél három körül kezdtük a futópályát. 4 kör a tó körül, nulla árnyék, 36 fok, két kisebb emelkedő minden körben. A tervezett két frissítőállomás mellé, még két vizes állomást is beiktattak a szervezők, a helyi lakók, további 7-8 helyen öntözték a futókat. Rengeteg szurkoló, zenei pont, nagyon sok bíztatást kaptunk a saját csapatunktól és a helyiektől is. A cél világos volt, frissítőtől frissítőig eljutni, annyi vizet borítsál magadra, amennyit bírsz, meg sótabletta sótablettával. De megoldottuk, ezt is, mert a kemény óváriakon, sem a pálya, sem az időjárás nem tud kifogni. Nagyon jó érzésekkel indultunk haza, nagyon nehéz pályán, irreális időjárásban, egy fantasztikus környéken versenyezhettünk. Igazi extrém verseny volt, biztosan örök emlék marad ez a hétvége.

2019.06.26.

Vasárnap rendezték meg a 10. Győr-Lipót futóversenyt, amelyen ismét többen részt vettünk a futóklubból. Szeretjük ezt a versenyt, jó a szervezés, jó a hangulat és még közel is van. A táv nem változott 26,4 km, amit egyéniben illetve 3 fős váltóban lehet teljesíteni.

Idén elmaradt a szokásos 30 fok napsütés, helyette szemerkélő eső és évszakhoz képest hűvösebb, jó futóidő várt ránk. 8 egyéni indulónk volt és 2 váltóban voltunk érdekeltek. A futóklub legjobb idejét Takács Laci szállította, aki az abszolút 3. helyen végzett, így összesen 3 futónk végzett a TOP 10-ben.

2019.06.08.

Ha Kékes Csúcsfutás, akkor Takács Laci, és egy újabb "ámokfutás".

Harmadszor vettem részt ezen a versenyen, mondhatni már az első alkalom után bekerült kedvenceim közé. Mi tagadás, idén is javítani akartam az időeredményen és még abban is bíztam, hogy bejutok az első tíz közé (eddig 11. ill. 14. helyezésem volt). Azt már tapasztalatból tudtam, hogy a végén nagy csodát nem lehet tenni, így inkább a táv első felére kell összpontosítani. A 11:15-ös rajt nem igazán szerencsés, de ugyanakkor nem volt túl meleg, inkább az erős szélre lehetett kis panasz. Utazás, csomagleadás, melegítés – ezek már rutinosan mentek.

Jól helyezkedtem a rajtnál, hogy már az elején valamelyik bolyhoz csatlakozni tudjak. Néhány kilométerig ez sikerült is, a 4:20 körüli tempó azért vastagon súrolta a komfortzónát. Ahogy itt lenni szokott, a boly hamar szétszakadt, és magamra maradtam. Legalább egy perccel előrébb jártam Mátraházán mint tavaly, de ez nagyon is otthagyta nyomát az elfáradáson. A kékestetői elágazásnál várt a családom, és csak a fotó kedvéért szedtem össze magam, hogy kipréseljek még egy mosolyt a meredek, 3,6km-es emelkedő előtt. Gondoltam, ezen is feljutok valahogy, mint mindig. Nagyon megküzdöttem vele, ezt már nem akartam elengedni. És nem is jött fel rám senki, maradt a rangsor a végéig. Legjobban a célba érkezésnek lehet ilyenkor örülni és persze annak, hogy 43mp-et faragva a tavalyi időn, 54:37 eredménnyel a 7. helyen végeztem a kétezer feletti indulóból.

Ahogy már hagyomány lett nálunk, további két napot a Mátrában töltöttünk és még kétszer felfutottam (+ le is) Mátraházától a Kékestetőre. Edzőtáborozásnak egész jó volt….

2019.06.06.

Szlovákiában kezdtük az idei triatlon szezont, a Duna partján, Mosonmagyaróvárhoz nagyon közeli Somorján. Farkas Imi és Kelemen Ati úticélja a Challenge Samorin volt, ami a 40 versenyből álló challenge sorozat nem hivatalos féltávú világbajnoksága volt. Hemzsegtek a világsztárok a versenyközpontnak otthont adó x-bionic sphere komplexumban. Mi az open kategóriában indulhattunk, amit most rendeztek először.

A verseny. Mint minden triatlon verseny, ez is úszással kezdődött. A nap talán legfontosabb száma a 14,4 volt. Ez nem egy finom vörösbor alkohol foka volt aznap, hanem a Duna vizének hőmérséklete. A megáradt Dunának itt is nagyon erős volt a sodrása, ilyen hideg vízben 1900 métert úszni, még rutinos triatlonistáknak is extra kihívás. Először sodrással szemben úsztuk a táv felét, majd visszafelé „hozott” minket az ár. Ennyit régen dolgoztak a vízimentők, nagyon sok úszót szedtek ki a vízből, top atlétákat is. Az egyik taiwani lányt a rajtvonalon emelték ki, mert nem tudott haladni az árral szemben. Készültünk a rendkívüli feladatra, és igazi Szigetköziek lévén csont simán lehoztuk az első számot, még élveztük is a Dunai pancsit.

Egykörös 90 kilis bringa kicsit eseménytelenebb volt, kisebb részeket leszámítva, egész jó minőségű aszfalton tekertünk. A 2 óra időtartamra széthúzott, több hullámos rajt miatt, elég szellős volt a teljesen lezárt kerékpár pálya, aminek szintén sajátossága, hogy itt 20m a bolyozási távolság. A frissítésre nagyon figyelni kellett, mert a hirtelen jött meleg már erősen nyomta a fejünket. Ha valaki itt elrontja a szénhidrát, folyadék és só bevitelt, annak a futáson keserves időszak jön. A futás már sokkal izgalmasabb volt, nézők, sok triatlonista küzdött a 28-29 fokos meleggel, a napsütéssel, mert sok árnyék a bringapályához hasonlóan a futópályán sem volt. Nagyon változatos volt a három körös félmaraton, futottunk az ügetőn, füvön, keresztül-kasul a lovas komplexumon, fel és le a Duna töltésen. A burkolat harmada volt aszfalt, harmada térkő, illetve szintén harmada terep és fű. Hibátlanul lehoztuk a frissítést, és nagy örömmel vettük át a befutóérmet a célkapuban.

Nagyon jó volt ott lenni, az úszás nagyon extra lett, 23 fokos Balatonban mindenki tud úszni, de 14 fokos, ilyen sodrású Dunában ez már kicsit komolyabb feladat. Jövőre jövünk újra, de már nem az open-ben, mert a helyezésünkkel mindketten kvalifikáltuk magunkat a „The Championship”-re, és a NAGYOK között, a világelittel versenyezhetünk. Juhééééééé!!!

2019.06.04.

Hétvégén több sporteseményen is jelen voltunk. Horváth Levi és Csabi úgy döntött idén belekóstolnak az országúti bicajversenyek világába. Tapasztalat szerzésként a Tour de Pelso 202 km-es Balaton kerülő versenyt vették célba, melyet idén június 2.-án rendeztek. Csabi értékelése:

Siófok főterén a Víztorony tövében mintegy 800 induló várta a rajtot majd 8 órakor eldördült a startpisztoly és megindult a tömeg. Izgalmas volt ez az első rész hiszen a felvezető kocsi mögött Zamárdiig csak 15-20 km/órás sebességgel haladtunk sokszor lassítva kanyarogva hömpölygött a boly kiabálva hogy „fék-fék” ha kellett vagy kézzel jelezve az úthibát, padkát vagy elejtett kulacsot a hátul jövőknek. Aztán Zamárditól repülőrajt következett és nagyobb bolyokra szakadt a mezőny.

Okosan tartalékoltuk erőnket hiszen tudtuk messze még a vége és továbbra is figyelni kellett mert egy rossz mozdulat és bukás lehet a vége. Sajnos sok mentőautót láttunk aki figyelmetlen versenyzőért jött és komoly bukások is előfordultak. A déli partot elhagyva Keszthely fele fordultunk és a Zalai dombok következtek miközben egyre melegebb lett az idő de gomolyfelhők is gyülekeztek. Badacsonynál a féltávnál Levi fia és családja várt minket teli kulacsokkal és bíztatással ami nagyon jól esett mindkettőnknek. A mezőny egyre jobban szakadozott igy ketten váltottuk egymást míg befogtunk kisebb csoportokat és az erejüket rosszul beosztó a startnál még vitézkedő versenyzőket. Balatonalmádinál egy második frissítési megállót tartottunk aztán a Kenesei kaptatónál ránk szakadt egy jóleső frissítő zápor de ezután már közeledett Siófok, 6 óra 53 percnél állítottuk meg az órát a célvonalnál ahol a Jutka, Rita és a lányok vártak ránk.

Izgalmas, érdekes és új élmény volt a mezőnyverseny ahol figyelni kell minden másodpercben és össze kell dolgozni egymással és másokkal is a jobb eredmény érdekében ami nagyon új volt a triatlonos időfutam magánya után. A triatlonban megtanult frissítésnek és erőbeosztásnak viszont nagy hasznát vettük hiszen egyenletes sebességgel sikerült a megálmodott időn belül körbe tekerni kedvenc tavunkat. Hiányzott viszont a triatlonos versenyközpontok bulis hype hangulata.

2019.05.24.

Domonkos Petya megint versenyzett:

A Zártosztály Racing team múlt heti nagyon sikeres UB szereplése után sokat nem pihent, és máris  jött a következő megmérettetés, az 5. Greiner  Cross Challenge. A csapatot a Strucc futóklubból  Domonkos Petya és Szentesi Nándi képviselte Zártosztályos színekben, akik a tavalyi 1. hely után most is a dobogó valamelyik fokáért  szálltak harcba. Az idei helyszín ismét változott, a szervezők a mosonmagyaróvári Vár-tó területén állították fel a versenyközpontot, és a start is onnan indult. Flottul ment minden, beleértve a rajtcsomagfelvételt, az indulást, a frissítéseket, és a pálya kialakítása is megmutatta a rendezők hozzáértését.  Hála istennek az idő is kegyes volt hozzánk. A csapat a 13:30-as kezdést csípte el, és a 24 fokos napsütéses időben kezdhette meg a harcot. A tavalyi versennyel ellentétben, ahol az evezéssel kezdtünk, most a futás és a jól szervezett akadályok gördültek elénk elsőként - kötélmászás, gólyalábon sétálás,150 méter vízben gázolás, egylábas ugrálás lépcsőn fel - és még nagyon sok kreatív akadály volt jelen a versenyen, amik körülbelül 200-ra nyomták a pulzusunkat. A nagy meló nem is mindig a feladatok megoldása volt,  hanem, hogy a pulzusunkat gyorsabban visszatoljuk  a normál zónába és jó tempót tudjunk futni. A futós rész után kenuba pattantunk és bevettük a Malom-ági Lajtát. Gyönyörű helyeken eveztük körbe a várost. Az elején, a keskeny folyamon próbáltuk ledolgozni a hátrányunkat, majd mikor kiértünk a nagy Lajtára, odacsaptunk a lapátoknak és a komoly vízállás valamint az ár ellenére sikerült megelőznünk az előttünk haladókat. Ezzel bebiztosítva a  2. helyünket a dobogón.  Gratulálok a csapatnak, mert egy nagyon jól szervezett versenyen ismét ott állhattunk a dobogón. Jövőre innen folytatjuk.

2019.05.17.

Egy kiváló négyes a Strucc kötelékéből, Csapó Andris foglalta össze a történéseket:

Minden UB más és más. Pedig egyszerű a feladat, meg kell kerülni a Balatont. Csupán arra kell figyelni, hogy mindig bal kéz felől legyen a tó. Nem tűnik bonyolultnak, mégis sok apró dolog szükséges a sikeres teljesítéshez. Ahhoz, hogy összeálljon kerek egésszé, a hibákat kell minimalizálni. Kezdve ott, hogy minden szükséges felszerelés nálunk legyen, viszont ami nem szükséges az maradjon otthon. A jókedv, a kitartás és a csapatszellem elengedhetetlen a sikerhez, a negatív dolgoknak semmi keresnivalója nincs itt.

Van nekünk egy "tengerünk", ami télen-nyáron tálcán kínálja a kihívásokat, élményeket, sikereket. Ha már egyszer ott van, akkor át lehet úszni, de át lehet evezni vagy éppen korcsolyázni (ha néha befagy), de meg lehet kerülni vitorlással, futva vagy bringával is. Mi a futásra szavaztunk ezen a hétvégén. Korábban futottunk már 8, 7, 6 és 5 fős váltóban is, idén emeltük a tétet, mert 4 fős csapatban indultunk. Mindegyikünk minimum 4 tókerüléssel a háta mögött állt a rajtvonal mögé, de mégsem lehetett csak rutinból megoldani a feladatot. Tisztelni kell a távot, a terepet, az időjárást és a csapattársakért (csapattársak miatt) is küzdeni, hajtani kellett. Mert volt itt minden, ami a korábbi években külön-külön. Kaptunk hideget-meleget, napot, esőt, szelet. Az idei rajt számunkra kedvező időpontban volt, 10:20-kor indult a móka. A szakaszos rajtoltatás miatt voltak csapatok, akik hajnali 4-kor, de volt olyan társaság is, akik csak délután 5 órakor indulhattak a tókerülésre. Ezzel próbálják a lehető legjobban széthúzni a mezőnyt, hogy a lehetőségekhez képest ne alakuljon ki tumultus a váltóhelyeken és a kísérőautók se torlódjanak fel túlságosan.

Új versenyközpontot avattunk, mivel a korábbi tihanyi illetve balatonvilágosi helyszínt Balatonfüredre helyezték. Szervezői oldalról jól sikerült a helyszínválasztás, sok parkoló és nagy központi tér volt a korábbi "görög faluban". Nyáron csúszdapark és élményfürdő, most 13 000 futót kiszolgáló központként funkcionált a létesítmény. Egyedüli hátrányként a Balaton távolságát lehet felróni (500 m) és hiányzott a hatalmas zöld terület. Korábban megszoktuk, hogy közvetlenül a Balaton partján vagyunk, ahol 2 kilométer hosszú a strand és az arborétum jellegű ősparkban pedig számtalan lombhullató- és örökzöld fa emelte a rendezvény nívóját. De ez csak a külsőség, mert ide futni jöttünk, nem nyaralni. Pénteken délután érkeztünk a helyszínre, ahol a tésztapartin találkoztunk a struccos társakkal, mert idén négy-, három- és kétfős kategóriában is neveztünk. Mindenkinek újdonság volt ez és a korábbi évek gyors száguldozása helyett idén a távolságot növeltük a tempó helyett. Egészen más taktikát kíván, nemcsak futásban, hanem logisztikában is. Idén is kisbusszal jöttünk, amibe minden belefért. Hoztunk magunkkal horgász székeket is, amit nagy feltűnést keltve párszor használni is tudtunk a váltóhelyeken. Napoztunk, gyűjtöttük magunkba a napsugarakat, amit sajnos éjszakára nem tudtunk elraktározni, pedig jól jött volna, mert akkor bőrig áztunk és fáztunk rendesen, viszont a busz arra is jó, hogy abban kényelmesen és száraz helyen lehet átöltözni.

A sikeres teljesítés elengedhetetlen és alapfeltétele egy jól megtervezett szakaszbeosztás, vagyis itiner. A 4 fős kategóriát is többféleképpen lehetett volna abszolválni. A legegyszerűbb az lett volna, ha mindenki egy szakaszt fut, egy részletben 55 km-t. Viszont ha a maximumot akarjuk kihozni a versenyből, akkor nem ez a legjobb és leggyorsabb megoldás. Ezért a mi csapatunk 4x4 szakaszra bontotta a teljes távot. Dr. Várallyay Zoltán, Kelemen István, Vincze Csaba és jómagam volt a sorrend 4 alkalommal egymás után. Ez azt jelentette, hogy enyém volt a befutó szakasz Balatonfüreden, ami mindig extra motivációt jelent és euforikus hangulatban szakítottam át a képzeletbeli célszalagot. A 4x4-es beosztással ugyan nem futottunk kevesebbet fejenként (kb. 55 km-t mindannyian), de gyorsabb tempót mehettünk, bár így négyszer kellett újra elindulni. Cserébe 70 perc futást követően lehetett pihenni kb. 200 percet... Bár ebben a "pihenőidőben" kell enni, inni, emészteni, regenerálódni és időben a következő váltóhelyre érni. Ez így nagyon tömény, az elejétől a végéig teljes koncentrációt igényel. Szerencsére a GPS már mindenki rendelkezésére áll, a navigációs rendszerben előre elmentett helyszínként lehet megtalálni minden egyes váltóhelyet, az eltévedés esélyét kizárva.

Esti futáskor viszont még mindig benne van a pakliban, hogy rossz irányba kanyarodunk, pedig a szervezők sok táblát és aszfaltos felfestést tesznek a kritikus helyekre. Ilyenkor is jól jön egy bringás kísérő, nem is beszélve a frissítésről, mert így nem csak fix helyeken lehet inni, hanem bármikor, amikor szükséges. Ilyen kísérőnk idén nem volt, de így is kevés hibával hoztuk a kötelezőt. Az volt a taktikánk, hogy végig egyenletes tempót diktálva érünk be a célba. Utólag elmondhatom, hogy ez volt a nyerő recept, mert az előzetes itinert végig betartva 7 percet faragtunk is a megadott időnkön. Nem volt lassulás az utolsó szakaszokon sem, sőt gyorsultunk is, mert az elején tartalékolva haladtunk, hiába tudtunk volna gyorsabban szaladni. Összességében 17:37:04 kellett a 221 km teljesítésére, ami 4:47 perc/km átlagot jelent és ötödik helyezést ért a mezőnyben. Ebben benne vannak a nappal teljesített dombos szakaszok, ami személyes kedvencem. Annak ellenére, hogy a Balaton-felvidék domborzata erősen próbára teszi a teljesítőképességet, Pécsely, Vászoly és Dörgicse környéke gyönyörű! Elhaladunk a kővágóörsi kőtengernél és a tanúhegyek mellett (Badacsony, Gulács), amit az északi parton még kerülgetni kell, a déli partról pedig a hegyek sziluettjei látszódnak a naplementében. Nem akarok útikönyv szagú beszámolót írni, de mindenképpen említésre méltó környéken jártunk.

Délelőtt még napsütés és kánikula volt, szinte vakított a kék víztükör, éjszaka évszakot váltottunk és a "túlélésért" küzdöttünk a viharban. De a teljesítés annál értékesebb és maradandóbb, jó lesz visszagondolni rá. A célban összefutott az egész struccos különítmény és egy közös jakuzzi után (hajnali 4 órakor!) elindultunk a szálláshelyünkre azzal a jóleső érzéssel, hogy idén is kipipáltuk a kihívást, mindenki kitett magáért és abban biztos vagyok, hogy lesz folytatása a balatoni kalandozásunknak. A szervezésre ezúttal sem lehet panasz, ennyi embert, ennyi helyszínt ilyen minőségben nem könnyű hiba nélkül vezényelni, itt összeállt a szimfónia. Minden évben vannak újdonságok és a hibák kijavítására való törekvés is dicséretes. Mivel ez egy egyéni ultraverseny színfalai mögé bújtatott közösségi futás, kicsit bepillanthatunk az ultrafutók szűk világába. A megnyitó ceremónián testközelből láthattuk a hazai és nemzetközi ultrásokat és meglepő módon hús-vér emberek, olyanok, mint mi:) Viszont verseny közben látható, hogy az egy teljesen más műfaj, minden elismerésem feléjük, de azt hiszem a struccoknak a "rövidtáv", vagyis a maraton való :)

2019.05.16.

Domonkos Petya klubtagunk kétfős csapatban teljesítette az idei 220 kilit.

Azzal kezdeném, hogy a tavalyi nagyszerű 3 fős 2.helyezésünk után amit nagyon komoly 17:02 perces idővel értünk el, Feri barátom új kihívások elé állította a Zártosztály Racing Team csapatát és bedobta hogy akkor idén próbáljuk meg a 2 fős mezőnyben, én persze nem tudtam nemet mondani. A felkészülés elég karcsúra sikeredett mivel a tavalyi térdműtétem után nem kicsit túlterheltem a térdemet és kb. február közepétől tudtam azt mondani hogy igen talán rendbe jött és akkor hajrá. Ferinek pedig az achillese rakoncátlankodott már majdnem egy éve, de baromi sok fajdalom csillapítóval ezt is áthidaltuk. Aztán elérkezett a nagy nap, előttünk állt 220,1 km amit 9-9 részre osztottunk fel egymás között  az első szakaszok hosszabbak lettek olyan 15-17 km  majd visszavettünk és rövidebb 10-13 km szakaszokkal próbáltuk legyűrni a még előttünk álló kilométereket. A terv természetesen ismét a dobogó valamelyik foka volt, a kilométereket pedig kb. 5 percesre lőttük be. Az időjárás kezdetben tökéletes volt olyan 20 fok körül de aztán elkezdett határozottan emelkedni és dél környékétől már a 25-30 fokba róttuk  kilométereket. A Balaton és a Káli medence  látványa egy csoda volt és idén mivel új helyszínről rajtoltunk/Balatonfüred/még világosban láthattunk olyan részeket a déli parton amiket idáig mindig sötétben értünk el, úgy hogy volt miből feltöltődni. A frissítő pontokon volt minden amit szem-száj megkívánt ahogyan az előző évben is, nekem a sós paradicsom, sajt volt a kedvencem a gond az volt hogy baromi kevés szénhidrátot vittem be ezt a keszthelyi frissítésnél pótoltam csak sajnos az idő túl kevés volt én meg túl sokat ettem mindenből aztán az 50. km után  meg is  bosszulta magát mert először csak fáradtságban és hányingerben  mutatkozott meg majd aztán a rengeteg só tabletta és magnézium ellenére is nagyon komoly izomgörcsökben. Lépni nem tudtam nem hogy futni úgy éreztem, hogy ha ez így marad akkor nem fogom tudni tovább folytatni a versenyt és még volt vissza mindegyikünknek legalább 60 km. Közben a váltásoknál folyamatosan  kérdeztünk egymást hogy ki hogy van, Ferinek a fájdalom csillapítok hatására a lábával nem volt gond viszont a  gyomra az teljesen ki volt és úgy a 60.kmtől már csak háztartási keksz és kóla volt amit befogadott a szervezete. Egy három és egy négy fős csapat is képviselte a klubot akik nem sokkal később indultak mint mi/35 perc és 1,5 óra/ azért az tudtuk hogy majd megelőznek minket ez meg is történt olyan 50 km után, nagy segítség volt hogy egymást támogatva futhattuk néhány szakaszt. Valahogy én is felülkerekedtem az izomgörcsökön a gyomrom is oké lett, nem adtuk fel nem is tehettük volna, mert senki nem akart kiszúrni a másikkal, pláne hogy egyikünk sem az a feladós fajta, csak egymásra számíthatunk és természetesen a nagyon profi kísérő csapatunkra akik végig magabiztosan tették a dolgukat és lesték minden kívánságunkat és nem utolsó sorban tartották bennünk a lelket. Végül nagyon nagy küzdelemben az ellen felekkel és természetesen saját magunkkal is, brutálisan szétszakadva 19:18:51 felértünk a dobogó második fokára. Még egyszer szeretnénk megköszöni a segítőinknek a fáradhatatlan munkát. Név szerint is: Palkovits Attila, Kovács Erika és Szenthe Kálmán. Szeretnénk még gratulálni a három és a négy fős csapataink szintén sikeres szerepléséhez...

2019.05.15.

Az idei versenyen is több csapattal vettünk részt. Íme az első beszámoló Printz Ákostól:

A Fergetes Fiúk ez lehetne egy C kategóriás akció film címe, de jelen esetben ez egy három fős csapat neve. A csapat arra vállalkozott idén, hogy körbe futja Balatont, tehát lefut 220 kilométert. Az ötlet egy szokásos vasárnapi futás alkalmával merült fel csapatkapitányunk Takács Laci és az ötlet gazda Domonkos Robi fejében. Természetesen erre az ötletre én sem mondhattam nemet, függetlenül attól, hogy még életemben nem futottam 70 kilométert egy nap alatt. A felkészülésnek nem is választhattam jobb terepet, mint hazai rendezésű futóversenyt a Szigetköz Félmaratont. Az ott tapasztalt extrém időjárási körülmények bátorítottak arra, hogy mindent ki lehet bírni. A csapat a versenyt megelőző napon már leutazott az új versenyközpont helyszínére Balatonfüredre. Az új helyszín sajnos nem adta vissza, amit korábban megszokhattunk Balatonaligán, a „magyar tenger” közelségét, de ettől függetlenül a szervezők kitettek magukért. Külön köszöntötték a híres magyar és nemzetközi sztár ultra futókat, szerencsére nekem sikerült Maráz Zsuzsival találkoznom. A rajtszám átvétel és a közös tészta party, már a Strucc Futóklub bátor vállalkozó kedvű sportolóival együtt történt, hiszen idén nemcsak mi, hanem egy 4 fős és egy 2 fős csapat is képviselte a mosonmagyaróvári klubbot. A rajt az idei évben számunkra reggel 9-kor volt, hiszen előzetesen a csapatot a megadott idő eredmény alapján a gyorsabb csapatok közé sorolták. A „korai” kezdés lehetőséget biztosított arra, hogy láthattuk Domonkos Petya rajtját a duóban indulók között, illetve fogadhattuk Kelemen Isti és a többiek bíztatását. Ahogy lenni szokott Takács Laci kapta az első és a „leggyilkosabb” szakaszt, és komoly erős kezdéssel adta át a „stafétát” Robinak, aki lehet mondani hozta a kötelezőt. A délelőtt folyamán ha lehet így fogalmazni, minden a tervek szerint alakult, vagy inkább egy kicsit gyorsabban. A három fős levéli segítők biztatásával, néhol zenei kíséretével fűszerezve „faltuk” a kilométereket és néztük az időeredményünket. Sajnos Robi láb és gyomor problémái már az északi parton jelentkeztek és Takács Laci is panaszkodott megtett 50 kilométere után, hogy vannak gondok. A sötétség és vihar számomra is hozott visszaesését az előzetesen kalkulált tempóhoz képest, és sajnos a rosszul sikerült frissítésem és az erősebb tempó az 5. és 6. szakaszon megbosszulta magát. A csapat viszont nem csüggedt és már nem az óráját nézte, hanem a kilométerekben gondolkozott, hogy mennyi van még a célig. Az utolsó szakasz, tehát a dicsőség, hogy beérkezzünk a célba nekem jutott, és azt hiszem sohasem fogom elfelejteni 2019.május 12-e hajnali 3 óráját. Külön köszönöm Sasnak, Szabó Gábornak és persze Kovács Petyának az egész napos segítségét, nélkülük nem ment volna ebben biztos vagyok, és természetesen a klub összes tagjának, családnak, ismerősöknek a biztatást. Köszönöm Szabó Csabinak edzőmnek a felkészítést. Gratulálok minden célba érkezőnek és külön gratula illeti meg a duó és a négyes csapatát. Folytatás következik az én esetemben már a triatlon világában…